Eladtam a lelkem az ördögnek
A titkosszolgálatok nem egy esetben olyan embereket próbálnak beszervezni, akik fiatalok, tanultak, műveltek, széles látókörűek, idegen nyelveken beszélnek, nagy baráti és ismeretségi körrel rendelkeznek.
Ilyen szempontok alapján figyelt fel a magyar hírszerzés az NSZK-ból visszaérkezett „Kormos” –ra. Ő volt az ideális jelölt. Harminckét éves, német nyelvterületen elismert szaktekintély, fiatal tudós létére az NSZK-ban számon tartják, több nyelven beszél, Moszkvában a Lomonszov Egyetemen írta a kandidátusi dolgozatát. Ez utóbbi a magyar szerveknek fejtörést is okozott. Az egyik opponenséről tudták, hogy az NKVD-nél őrnagyi vagy ezredesi rangot töltött be, elképzelhetőnek tartották a KGB-s bekötést. A szovjet társszerv köreit pedig nem kívánták zavarni. „Kormos” életútja, életvitele egyik kollégájának is szemet szúrt. Gyanakodni kezdett. A Neue Zeitungnál dolgozó Paulinyi Zoltán (a feltételezett disszidálási szándéka miatt a BM III/III/3-a. ao. 1963 márciusától kezdve operatív feldolgozás alá vonta) egy titkos munkatársnak beszélt erről a megérzéséről, aki ezt azonnal jelentette:
„az az érzése, hogy „Bérchegyi” másodszori kiutazása csak azért lehetséges, mert itthonról vagy az NKVD részéről be van szervezve”.
Eltalálta. „Bérchegyi” ekkor már be volt szervezve. Lássuk, hogy kit rejtenek a fedőnevek.
„Bérchegyi Albert”, „Péter János” vagy „Kormos” nem más, mint Hutterer Miklós (1930-1997) nyelvész. Mint már említettem nem véletlenül került a BM II/3-E alosztály látókörébe. Elég csak a „Müller” fedőnevű ügynök 1961. június 6-i jelentését elolvasni, ebben ez áll:
„Hutterer ma egyáltalán a hazai németség legalaposabb tudományos ismerője. […] szívügye a hazai németség biológiai és kulturális fennmaradása, hogy legyen aki még bajor-frank, stb. – nyelvjárást beszél.”
A B-dossziéban lévő iratok arra utalnak, hogy Hutterer már a kapcsolat felvétel kezdetén tudta kikkel áll szembe és hajlott a velük való közös munkára. Az 1961. november 18-i találkozóról készített jelentésben már az együttműködés részleteiről olvashatunk. Ez egy rendkívül nyílt beszélgetés lehetett. Hutterer megmondta mire képes (inkább hajlandó) és mire nem. Arra a kérdésére, hogy miért döntöttek mellette Bejkhard az alábbit válaszolta:
„Azért kerestük meg, mert szakmája alapján feltételeztük, hogy a nyugat-németországi sváb szervezetek és a kitelepített svábsággal foglalkozó intézmények felé lehetőségekkel rendelkezik.”
. A magyar hírszerzést a kitelepítettek szervezetei, az ezeket tömörítő Landsmannschaft-ok és a magyarokkal foglalkozó müncheni Südost-Institut érdekelte.
A novemberi találkozó után Bejkhard főhadnagyban és feletteseiben is az a benyomás alakult ki, hogy Hutterer is keresi velük a kapcsolatot, nem véletlenül hajtotta és hajtja végre a kéréseiket. Szerintük Hutterer Miklós nehezen mondana nemet egy olyan kérésnek, mely a magyarországi németek közelmúltjának feldolgozásáról szól. Ebben semmi kivetnivalót nem találhat, szakmai kihívásnak tekintené. Nem véletlenül írta a november 18-i jelentésre Szombath József őrnagy :
„Nagy et..
A megjegyzésben foglaltakkal egyet értek. Most már fokozottabban kell törekedni az együttműködés konkretizálására. A Volksbund téma, a Vb. tevékenység – felszab. előtt és azóta, a szervezeti vezetők, hazai kapcsolatok stb.
61.XI. 24 Szombath”
Az 1962. január 24-én íródott jelentésből kiderül, hogy a Volksbund feldolgozása volt az utolsó lépés, amivel meg akarták Hutterert környékezni. Egy olyan témával, melynek anyagához alig lehetett hozzáférni (az Országos Széchenyi Könyvtár zárt osztályán engedély birtokában lehetett kutatni). Hutterer is csak kerülő úton férhetett volna hozzá, legálisan pedig nem kaphatott volna meg mindent. Ezért kérte Bejkhardtól, hogy a BM hivatalos közbelépése nélkül, de rövid időn belül kapja meg az általa kért anyagokat. Ezt a főhadnagy meg is ígérte, de nem tudta teljesíteni. Már 25-én jelezte Hutterernek, hogy a Volksbundra vonatkozó kutatását csak úgy tudnák segíteni, ha felfednék a BM-el való kapcsolatát. Ebbe pedig Hutterer nem ment bele, inkább az egyetem ajánlását felhasználva jutott hozzá a zárt anyaghoz. Az elkészült tanulmányt, mely „A magyarországi német mozgalom 1933-1945 között” címet viseli 1962. március 3-án nyújtotta át Bejkhardtnak.
Ezt követően felgyorsultak az események. Hutterert 1962. március 9-én beszervezték. Az erről szóló jelentésben egy érdekes epizódra derül fény. Hutterer a lelke mélyén árulónak tarthatta magát, nem elvi alapon lépett be, meggyőződésével ellenes lépést hajtott végre. Tudományos munkája és karrierje (doktorijára készült) lebeghetett a szeme előtt.
„Rövid gondolkodás után „Kormos” kijelentette, hogy a nyilatkozat megírásának nem látja akadályát és hajlandó volt azt megírni. / A nyilatkozat megírása után vicces formában – kis cinizmussal – megjegyezte, hogy most ő is, mint Faust, eladta a lelkét az ördögnek. Rákérdezés után azzal vágta ki magát, hogy ez abban az időben is haladó volt.”
Végül a „Bérchegyi Albert” fedőnévben állapodtak meg. Bejkhardt elmondása szerint Hutterer a beszervezése során végig nyugodtan és megfontoltan viselkedett. A nyilatkozat aláírása előtti megtorpanását, a fedőnéven való elgondolkodását és a Faust-os megjegyzését is tudatos döntésnek tartotta. Azt is látta, hogy Hutterer az együttműködést az NSZK-ban kifejtendő tevékenységre értette, magyar területen folyó munkára nem. Ezt a kérdést az NSZK-ból való visszatérése után kívánta vele tisztázni. Bejkhard szerint a Hutterernek nemcsak a kitelepítettek körében, hanem a „hazaiak” közt is vannak lehetőségei. Olyan személyt látott benne, aki alkalmas a tippkutató feladatra. Ezért
„ A fentiek alapján javaslom, hogy „Kormos” részére minimális és elsődleges feladatként, olyan hazai jelöltek felderítését határozzuk meg, akik alkalmasak a kitelepített svábság, illetve azok szervezeteinek átfogására, kapcsolataik, lehetőségeik és képzettségük alapján.”