Állambiztonsági játszmák
A magyar értelmiség – és általában a magyar társadalom – 1956 utáni története aligha érthető meg és értelmezhető kellő mélységben annak a rejtett hálónak a feltárása nélkül, amelyet a kommunista állambiztonság tevékenysége font a magyar értelmiség, és általában a magyar társadalom tagjai és közösségei köré. {…} Míg a kortárs történetkutatásban a nagy bűnök, a véres gaztettek emlékét értékes tanulmányok, művek sora őrzi (például az 1956-os sortüzek, a megtorlások, a kitelepítések vagy a kollektivizálás történetét), a mindennapi életet rejtve átható létrontás erezetéről és mechanizmusairól, a megélt történelem mélyvilágáról eddig kevesebb feltérő elemzés született. {…}
Hogyan csapódtak le a magyar társadalom mindennapjaiban és a létrontás egész kultúrájában azok az állambiztonsági módszerek és mechanizmusok, amelyek az emberi és közösségi autonómia korlátozására szolgáltak? Az állambiztonsági múlt értelmiségtörténeti szerepét az elmúlt évtizedekben értékes feltáró munkák, személyes sorsokat fókuszba állító esettanulmányok sora mutatta be. Kevés kutatás irányult azonban arra a kérdésre, hogy a átható történelem mélyén, a megélt történelem mélybugyraiban, a szellem és a lélek láthatatlan birodalmában, a nyomásgyakorlás és a befolyásolás állambiztonsági műveletei milyen lelki mechanizmusokon és kapcsolati-közösségi mikrotörténéseken keresztül érhettek célba. {…}
Felmerülhet a kérdés: kell-e még számolnunk azzal a lélektani, társadalomlélektani örökséggel, amelyet érzelmi-indulati reflexeinkben, viselkedésünkben, emberi kapcsolatainkban, szellemiségünkben, és egész spirituális dimenziónkban a létrontás gépezete hagyott?